Sajnos rossz hírek érkeztek a 11 éves elgázolt kislányról...Hanna sajnos ma délután..


Sajnos rossz hírek érkeztek a 11 éves elgázolt kislányról...Hanna sajnos ma délután..



Amikor meghallotta, hogy unokáját elgázolta a vonat, azt hitte, zenét hallgatott és emiatt történt a baleset – ezt mondta a 11 éves gyürei kislány nagypapája. Hannát a baleset óta többször megműtötték, állapota napokig kritikus volt. Most azonban bizakodásra adhat okot a kórházból érkező hír.


Vonat gázolta el a kislányt

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, vasárnap egy 11 éves kilányt ütött el a vonat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kislány a sínek mellől, a kukoricásból lépett a vonat elé, szándékosan. 



Sétálni indult

A 11 éves kislány vasárnap, ebéd után kiment sétálni a házuktól nem messzire levő, éppen a vasút mellett húzódó almásba és kukoricásba, ahol elbújva megvárta a vonatot, majd a szerelvény elé lépett. 


Nem tudott megállni

A vonat vezetője időben meglátta a kislányt, dudált és vészfékezett, de sajnos a vasszörnyet már nem tudta megállítani. A kislány testét 20-30 méteren keresztül tolta maga előtt a vonat, mire meg tudott állni. A gyermeket életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba.



Külseje miatt cikizték

A kislány nagypapája azt mondta, hogy Hannát külseje miatt cikizték az iskolába, emiatt többször is sírva ment haza. „Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye” – mondta a tragikus sorsú kislány nagypapája.



Biztos be volt dugva a füle

„Sajnos a gyerekekre jellemző, hogy bántják a másikat, ezzel tisztában vagyok, de mégis úgy gondolom, az nem lehet elég ok arra, hogy egy 11 éves, jó körülmények között élő kislány a vonat elé lépjen. Amikor a gázolásról értesültem, először arra gondoltam, biztos csak be volt dugva a füle, mert zenét hallgatott, de aztán rájöttem: a telefonja itthon maradt” – mondta a nagypapa.


Nagyszülei nevelik

Az őt nevelő nagyszülők hiába beszéltek a tanárokkal, a helyzet nem változott. Hannát születésétől kezdve nagyszülei nevelik. Az édesanyja rendszeresen látogatja, és az is felmerült, hogy magához veszi, de Hanna végül maradt a nagyszülőknél.


Javult az állapota

A kislány súlyos láb- és fejsérüléseket szenvedett, az elmúlt napokban több műtéten átesett. A család reményre okot adó híreket kapott, Hanna állapota valamennyit javult. „A legfontosabb, hogy a koponyáját rendbe hozzák, hogy ne legyen maradandó károsodása” – fogalmazott a nagypapa, aki bízik benne, hogy Hanna fel fog épülni.