A színésznő halálával egy nagy poént hagyott hátra. Senki sem tudta, hogy mi van a végrendeletében, sőt azt sem, hogy hol található. Annyira titkolta, hogy ne derüljön ki korábban a nagy „poén”, hogy két hétbe telt, mire megtalálták az utolsó, érvényes példányt.
De nem is ez a fontos most, hanem az a szeretet, a tisztánlátás és a gondoskodás, amit Máthé Erzsi mutatott. A szeretet, amit csak nagyon keveseknek tudott kimutatni, és azt is mindig elrontotta valami gorombasággal – de ez nem tévesztette meg az igazán szeretőket. A tisztánlátás, amit néha elhomályosított a betegség, de amikor szükség volt rá, helyesen döntött és cselekedett. Végül a gondoskodás, ami végigkísérte az életét. Támogatta például a fiatal tehetségeket anyagilag és szakmailag is, bár ezt sem tette túl szeretetteljesen.
Gondolt mindenre és mindenre, csak magára nem
– mondja Gyurkovics Zsuzsa, és arra gondol, hogy talán ezért volt így, mert saját gyereke nagyon kicsi korában halt meg az 50-es években.
De erről nem beszélünk most, hanem arról, hogy milyen nagyszerű színésznő volt, és amikor belépett valahova, és azt mondta azon a mély hangján: „Helló!”, akkor mindenki megdermedt.
A kollégiumi csapat Gyurkovics Zsuzsa otthonában ülünk egy napsütötte napon. Kávéval és friss péksüteménnyel kínál. Szerinte ez így illik egy vendéghez. A falon képek láthatók a művésznő szerepeiből és a családjáról is. Gyurkovics Zsuzsa nagyon kedves és nyitott személyiség. Úgy beszélgetünk vele, mintha régi ismerősök lennénk. Ez is része a színészi mesterségnek.
„Hónapokig tanultuk azt is, hogyan lépjünk be egy szobába vagy hogyan menjünk ki belőle. Ilyen sokszínű az élet, ezt kell tudni egy színésznek.” 95 évesen van most, de nem szed gyógyszert, jár színházba és néha még fellép is. Nem él a múltban, de mindenre emlékszik. Ő volt Máthé Erzsi legjobb barátnője, aki 96 évesen hunyt el nemrég. Hetente elment hozzá beszélgetni.
Mindent a Horváth Árpád Színészkollégiumnak köszönhetnek, amit Gobbi Hilda alapított a szegényebb, vidéki főiskolásoknak. Egy szobában laktam Psota Irénnel, Máthé Erzsivel, Szemes Marival, Lénárd Judittal. Csodálatos csapat volt!
– meséli Zsuzsika, és mosolyogva idézi fel a régi történeteket. Szerette őket, mert nem lehetett őket nem szeretni. A hangos lányok mellett ő volt a legcsendesebb, legsegítőkészebb – sok testvére volt, és az édesanyja is fiatalon meghalt –, ő ment el gyógyszert venni is, ha valakinek kellett – de erről nem beszélünk.
