Kocsis Tibor romantikus utazásra indult a párjával, Lászlóval



Kocsis Tibor és párja, László elhagyták az országot: Hollandiába utaztak turistáskodni.


Kocsis Tibor már nem egyszer beszélt arról, hogy a párjával, Ferenci Lászlóval mennyit vívódtak, amíg meghozták a döntést, hogy nyilvánosan is vállalják a szerelmüket. Az énekes már négy éve együtt volt a kedvesével, amikor bevallotta, hogy meleg, amit az X-Faktor ideje alatt még nem sokan tudtak róla. Tibó szerint azóta nagyon sokat változott, nyitottabb lett, és sokkal inkább fontosnak tartja azt, hogyan zajlik az élete, milyen a lelki nyugalma.


Az énekes és László közt az eljegyzés is megtörtént, így már csak arra várnak, hogy Magyarországon köthessék egybe az életüket. Most közösen hagyták el az országot: az előadó elárulta, hogy úti céljuk Amszterdam. A romantikus utazás egy hajókázással indult, amelyről videót is tett közzé Tibó az egy napig megtekinthető Instagram-sztorijában, illetve egy fotót is feltöltött a gyönyörű városból.


Amszterdam! Az egyik legjobb város a lakhelyem most pár napig

– lelkesedett az énekes.