Dani látta a vonatot, mégis ráhajtott a sínekre, és ezzel két lányt is megölt


Dani látta a vonatot, mégis ráhajtott a sínekre, és ezzel két lányt is megölt



Dániel a piros jelzés ellenére autójával a vonat elé hajtott, ami azonnal elgázolta. Az autóban rajta kívül még két barátja ült, Helga és Emese. Mindhárman azonnal meghaltak.


- Azóta is sokkos állapotban vagyok! - kezdte lapunknak az egyik áldozat, V. Dániel ismerőse. A fiatal férfi hétfőn reggel (jún. 24.), a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Méra közelében egy vonat elé hajtott, úgy, hogy a fénysorompó végig tilos jelzést mutatott. A kiérkező szakemberek már nem tudtak segíteni se Dánielnek, se B. Helgának vagy B. Emesének, akik azonnal életüket vesztették. A helyiek Dánielt okolják az értelmetlen baleset miatt.

 

Nyilván még nem sok pontos információnk van a balesetről, de annyi igen, hogy a fénysorompó piros jelzést adott, amikor Dani úgy döntött, hogy ráhajt a sínekre

 – folytatta az ismerős. 


A vonat egyenesen a kocsi oldalát találta el, így esélyük sem volt arra, hogy túléljék ezt a brutális ütközést. Én úgy tudom, hogy munkába vitte a két lányt, de nyilván ez is még tisztázásra szorul. Itt helyben, mivel elég kicsi a közösség, mindenki ismer mindenkit. A legtöbben szörnyülködnek ezen az értelmetlen halálon, de vannak olyanok, akik Danit hibáztatják a két nő tragédiája miatt. Senki sem érti, hogy miért nem várták meg, hogy elmenjen a vonat. Dani látta, hogy jön a vonat, mégis nyomta a gázt… Érthetetlen… 

- zárta.

 Korábban a Metropolnak egy másik helyi is megszólalt.