Dráma a Balaton parton! A kisfiú egy lyukat ásott a Balaton parton, amikor megérintett valamit. A legrémisztőbb dolgot, amit el lehet képzelni


Dráma a Balaton parton! A kisfiú egy lyukat ásott a Balaton parton, amikor megérintett valamit. A legrémisztőbb dolgot, amit el lehet képzelni



Egy felnőtt is könnyen pánikba eshetett volna, de ez a fiú inkább azonnal cselekedett! A 11 éves Tomika a Balaton partján játszott, ahogy minden gyerek szokott.


Egymaga ásott a homokban, amikor hirtelen valami hűvöset és puhát érzett a kezével. Az ismerős tapintás hamar világossá tette számára, hogy valakinek a lábát találta meg.


Amikor rájött, hogy egy ember fekszik eltemetve, nem esett kétségbe, hanem gyorsan tovább ásott. Először a fejét szabadította ki, és ekkor látta, hogy egy 5 éves kislány az, aki már élettelennek tűnt. Tomika azonnal elkezdte a CPR-t, amit a tévéből tanult, és sikeresen újraélesztette a kislányt.



Ekkor felnőttek is a helyszínre érkeztek és hívták a mentőket. Később a kislány nyilatkozta, hogy jól van. Elmondta, hogy egy homokban ásott lukban játszott a parton, amikor egy hullám miatt a homok ráomlott. Tamáska apukája rendkívül büszke fiára.