Egy ideig egy orvos szomszédja voltam, aki azzal töltötte szabad idejét hogy fákat ültetett a háza udvarán.
Az ablakomból láttam, hogyan ültette őket nap mint nap.
Ami a legjobban megragadott, hogy nem öntözte meg a kis fákat miután a földbe tette őket..
Annyira kíváncsivá tett , hogy megkérdeztem tőle miért nem locsolja meg a frissen ültetett facsemetét?
Azt válaszolta nekem: ha meglocsolom a fát, a gyökerek a felszín közelében maradnak és mindig várni fognak a vízre, amit naponta adok nekik.
Ha nem öntözöm őket, hosszabb ideig tart a növekedés, de gyökereik arra kényszerülnek, hogy a talaj mélyebb rétegeiben található víz és tápanyagok után kutatva a föld mélyére hatoljanak.
Így a fáknak mély gyökereik lesznek, és ellenállóbbakká, erősebbé válnak.
Egy idő után egy másik országba költöztem, és amikor több év után visszatértem régi otthonomba, észrevettem, hogy a szomszédom teljesítette az álmát, gyönyörű erdővé vált a kis ültetvénye.
Hirtelen jött a tél és egy viharos napon, amikor az utcákon tépte hajlította és derékba törte a fákat a szél, tudtam az Ő fái erősek és dacolnak a széllel.
A viszontagság amelyen keresztül a víztől megfosztotta a fát, rákényszerítette hogy önmaga által váljon erőssé és sokkal ellenállóbbá tette őket.
Minden este lefekvés után amikor a gyermekemre nézek eszembe jutnak a fák.
Nézem őket, és látom, ahogy nőnek.
Mi szeretnénk megkönnyíteni az életüket de valójában arra van szükségünk, hogy mély és erős gyökereket növesszünk nekik hogy amikor jönnek a viharok, észrevétlenül és fagyos szelek fújnak, képesek legyenek ellenállni, hogy ne tudja a vihar elsöpörni őket mint fákat, mély gyökerek nélkül.
