Orbán Viktor hatalmas pénzesőt jelentett be,de ez még semmi!


Orbán Viktor hatalmas pénzesőt jelentett be,de ez még semmi!



A miniszterelnök az állami médiának arról is beszélt, hogy a semlegességen alpuló új gazdasági tervének hatásai még nem lesznek érezhetőek, de hamarosan nagy lendület jön. Hitel, lakástámogatás és Demján Sándor Program érkezik. Péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjút Orbán Viktor, a beszélgetésről az Mfor írt. 


Az állami médiában szóba került a miniszterelnök Kötcsén, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is ecsetelt gazdasági terve, ami a semlegességre épül.Ennek a hatásait ebben a negyedévben még nem fogjuk érezni a kormányfő szerint, sőt, még a negyedikben sem, a növekedés ekkor inkább egy-két százalék között lesz. „De a következő év, 2025 első negyedébben ott óriási lendületet fogunk majd venni. 


Három nagy beavatkozási pontot jelöltünk meg. Az első a megfizethető lakhatás, most ezzel kell foglalkoznunk, igazából hagyjuk az európai ügyeket, azt lerendeztük, most a saját életünkkel kell foglalkozni. (…) Itt a kollégiumépítéstől kezdve a fiatalok megfizethető lakáshoz jutása, akár a lakásbérlésüknek a támogatása, kész koncepcióink vannak, ezek jól állnak. 


Támogatni fogjuk továbbra is a Magyar Falu Programban a falusi lakás- és házeépítéseket, az emberek megtakarításait, amelyek fölhalmozódtak, és nem használhatók föl most az olcsó lakhatás megteremtésére, ezeket a bürokratikus akadályokat el fogjuk törölni, hogy ezeket a pénzt a saját belátásuk szerint használhassák föl például a lakások felújítására, tehát lesz egy nagy lakásbumm” – fogalmazott.


Hozzátette: a második dolog az, hogy jól haladnak a tárgyások a szakszervezetekkel, meg tudnak állapodni majd a minimálbérről, a béremelések mértékéről. „Nem tartom irreálisnak, megismétlen, hogy a célunk az, hogy egymillió forintos átlagkereset legyen Magyarországon, emellé megcsináljuk a munkáshitelt, van diákhitel a tanuló fiataloknak, most a munkásfiataloknak is adunk egy ilyen pályakezdő-életkezdő hitelt, ami nagyjából összeállt” – mondta Orbán Viktor.