Amióta megszületett a gyermekem, az életünk sok tekintetben megváltozott. Az egyik legmeglepőbb dolog, amivel szembesültünk, az anyukám viselkedése lett. Nagyon szeretem őt, de az utóbbi időben olyan helyzetek alakultak ki, amelyek komoly feszültséget okoztak a családunkban.
Az anyukám mindig is imádta a gyerekeket, és a saját unokáját különösen közel érzi magához. Ez persze teljesen normális, hiszen egy nagyszülő élete új értelmet nyerhet az unoka érkezésével. Azonban az, hogy ő folyamatosan megenged olyan dolgokat a gyermekünknek, amelyeket mi szülők kifejezetten tiltunk, komoly konfliktusokat eredményezett.
Egyik nap, amikor hazajöttem a munkából, a nappaliban találtam a kicsit, aki boldogan kanalazta a csokikrémet. Meglepetten kérdeztem:
– Anyu, mit csinálsz? Megbeszéltük, hogy a gyerek nem ehet ennyi cukrot.
– Ugyan, csak egy kicsit kapott – legyintett anyukám mosolyogva. – Hadd örüljön! Öt perc boldogság nem árt senkinek.
– De mi nem engedjük neki – hangsúlyoztam. – Nem azért, mert rosszat akarunk, hanem mert hosszútávon nem jó neki. Nem akarjuk, hogy cukorhoz szokjon ilyen korán.
Anyukám arcán átsuhant egy pillanatnyi bosszúság.
– Ti mindig mindent tiltani akartok neki. Az én dolgom az, hogy elkényeztessem. Az unokámat szeretem, és azt akarom, hogy boldog legyen.
Éreztem, hogy a beszélgetés egyre fesültebbé válik, de próbáltam higgadt maradni.
– Anyu, értem, hogy jót akarsz, de azzal, hogy folyamatosan áthágod a szabályainkat, nem segítesz. Sőt, ártasz nekünk. A gyerek nem fogja érteni, hogy miért mondunk neki nemet, ha te mindig igent mondasz.
– Azért csinálod ezt, hogy jobban szeressen, mint minket? – tört ki belőlem végül a kérdés.
Ekkor anyukám arca megkeményedett.
– Ne beszélj így velem! Mindent megteszek értetek, és most még engem hibáztatsz? Csak azért akarok neki jót, mert szeretem.
Nem volt könnyű, de próbáltam megértő lenni. Mély levegőt vettem, és azt mondtam:
– Anyu, tudom, hogy szereted. Én is szeretlek. De kérlek, gondolj arra, hogy a mi nevelési elveinket követni nem azt jelenti, hogy kevésbé szereted az unokádat. Inkább azt, hogy tiszteletben tartod, amit mi, a szülők, jónak gondolunk neki.
Ez a beszélgetés nem volt könnyű, de utólag észrevettem, hogy anyukám próbálta betartani a szabályainkat. Persze, még mindig előfordul, hogy elcsábítja a gyereket egy-egy kis csokival, de már látszik rajta, hogy igyekszik alkalmazkodni.
A tanulság? A nagyszülők szerepe pótolhatatlan, de fontos, hogy a családon belüli szabályokat tiszteletben tartsák. Az unoka elkényeztetése nem arról szól, hogy ki lesz a kedvenc, hanem arról, hogy egyensúlyban tartsuk a szeretetet és a felelősséget. Ha pedig konfliktus adódik, a kulcs a türelem és a kommunikáció.
