Borzasztó hírt kaptunk. Öngyilkos lett egy diák Tatabányán, a rendőrség már vizsgálódik az ügyben.
A legfájóbb az egészben, hogy a hírek szerint senki sem tudta, nem látta előre egyetlen barátja, ismerőse, vagy tanára sem, hogy mivel küzd a diák.
Az igazgató a Kemma.hu cikke szerint arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy az elhunyt diák másfél hónapja érkezett még csak az iskolába, az intézményi közösségbe jól beilleszkedett, tanulótársai is elfogadták.
A Tatabányai Tankerületi Központ is mély megdöbbenéssel áll az eset előtt. A lap arról is beszámolt, hogy jelenleg az iskola szakemberei azon dolgoznak, hogy segítsenek a fiatal diákoknak feldolgozni ezt a hatalmas veszteséget.
Mit jelent ez? Azt, hogy oktatási intézmény vezetése már bevonta az iskolai szociális segítőt az eset kezelésébe. Emellett pszichológus szakemberek támogatását is biztosítják a diákok és az iskola számára a traumatikus élmény feldolgozásához.
Az ügyben pedig jelenleg is közigazgatási eljárás keretében rendőrségi nyomozás zajlik.