Egy hároméves kisfiú sírva könyörgött édesanyjának, hogy ne vigye őt bölcsődébe. Az édesanya, aki nem értette a fia hirtelen megváltozott viselkedését, úgy döntött, váratlanul látogat el az intézménybe. Amit ott látott, megrázó volt.
"Nem, anya, nem akarok menni!" – mondta sírva a kis János, miközben a földre vetette magát. Márta Kiss sóhajtott. Nem már megint! Márta már egy hete küzdött ezzel a jelenettel, pedig a kisfiú mindig is szeretett bölcsődébe járni.
János két éve jár a helyi bölcsődébe, és soha nem volt gond. Ám egy hete minden reggel hisztit rendezett, könyörgött, hogy ne vigyék el. Az édesanya tanácstalanul fordult a gyerekorvoshoz, aki azt mondta, hogy a kisgyermekek gyakran mennek keresztül a "borzalmas hármasok" korszakán.
– "Mi történt, kicsim?" – kérdezte Márta, amikor lehajolt a földön fekvő kisfiúhoz.
János remegve bújt hozzá, de nem mondott semmit. Márta, bár türelme fogytán volt, érezte, hogy valami nincs rendben.
"Ígérem, időben visszajövök"
– "Drágám, sajnálom, hogy kiabáltam. Mondd el, miért nem akarsz menni?" – kérdezte Márta gyengéden.
János csak annyit suttogott: "Nem szeretem."
– "Bántanak a gyerekek?" – kérdezte Márta aggódva.
A kisfiú nem válaszolt, csak annyit mondott: "Nem akarok ebédet enni."
Ez a mondat felkeltette Márta figyelmét. Valami nem stimmelt. Megígérte Jánosnak, hogy még ebéd előtt visszamegy érte.
A döbbenetes felfedezés
Márta másnap a bölcsődébe érkezett, épp ebédidőben. Az intézmény szabályai szerint a szülők nem léphettek be a gyermekek játszószobájába vagy étkezőjébe, de az ajtón nagy üvegablak volt, amelyen keresztül mindent látni lehetett.
Ahogy Márta figyelte a termet, észrevette Jánost, aki az asztalnál ült, mellette egy nő, akit még soha nem látott. A nő egy kanállal krumplipürét nyomott János szájához, és éles hangon kiabált:
– "Egyél! Nyisd ki a szád, és edd meg!"
János sírva rázta a fejét, de a nő dühösen megismételte:
– "Addig itt ülsz, amíg mindent meg nem eszel!"
János könnyei patakokban folytak. Mikor tiltakozni próbált, a nő durván a szájába nyomta az ételt, amitől a kisfiú majdnem megfulladt.
"Elég volt!"
Márta azonnal berontott az ajtón.
– "Takarodjon el a fiam mellől!" – kiabálta.
A nő megdöbbent, és így válaszolt: – "A szülőknek tilos belépniük az étkezőbe!"
– "Tényleg? Akkor talán ideje lenne, hogy lássuk, mi folyik itt!" – felelte Márta dühösen. – "Nem látja, hogy a fiam már nem tud enni? Önnek, mint pedagógusnak, tudnia kellene, hogy az étel erőltetése traumatikus a gyerekek számára!"
Márta élesen folytatta: – "Az, hogy egy gyereket arra kényszerít, hogy mindent megegyen, régi, elavult módszer. Ha nem hagyja abba az ilyen viselkedést, gondoskodom róla, hogy soha többé ne dolgozhasson gyerekekkel!"
A helyzet rendezése
Márta kézen fogta Jánost, és magával vitte. Aznap hosszasan beszélgettek arról, mi történt.
Másnap Márta ismét elvitte Jánost a bölcsődébe, de ezúttal bejelentés nélkül többször is visszatért, hogy megfigyelje, mi történik. Az asszisztens soha többé nem kényszerítette Jánost evésre, és a kisfiú újra élvezte a bölcsődét.
Tanulságok
Tiszteljük a gyerekek határait: A pedagógus viselkedése azt mutatta, hogy figyelmen kívül hagyta a gyermek szükségleteit, ami bizalmatlanságot szült.
A szülők felelőssége: Márta cselekvése példát mutatott arra, hogy a szülőknek oda kell figyelniük gyermekeik jelzéseire és meg kell védeniük őket.
