Amit egy ártatlan figyelmeztetésnek szántam a magánélet tiszteletben tartásáról, végül egy olyan előadássá vált, amely nemcsak a rendőrség figyelmét keltette fel, de olyan következményekkel is járt, amire senki sem számított.
Minden akkor kezdődött, amikor Éva és Lajos beköltöztek a szomszéd házba. Elsőre kedvesnek tűntek, bár volt bennük valami furcsán nyugtalanító.
– Üdv a környéken! – mosolyogtam, és egy kosár friss paradicsomot nyújtottam át. – Emma vagyok.
Éva zavartan körbenézett.
– Köszönjük. Mi nagyon… szeretjük a biztonságot.
Akkor még nem sejtettem, mit is jelent ez valójában.
Egy héttel később, amikor hazatértem anyámtól, valami furcsát vettem észre az udvaromban.
Egy hosszú munkanap után fürdőruhában kimentem a kertbe, hogy gondozzam a paradicsomjaimat. Élveztem a napsütést, amikor egy kis fekete tárgy tűnt fel a szomszéd eresze alatt.
– Ez egy kamera?! – mormoltam, és hunyorítva próbáltam jobban megnézni.
A vér megfagyott bennem, amikor rájöttem: a kamera egyenesen az udvaromra néz, rögzítve minden mozdulatomat.
Azonnal elindultam a szomszédokhoz, és dörömböltem az ajtón.
Lajos nyitotta ki, láthatóan bosszúsan.
– Miért figyel egy biztonsági kamera az udvaromra?! – vágtam hozzá dühösen.
Vállat vont.
– A kerítést figyeljük, nehogy valaki átmásszon.
– Ki a fenének jutna eszébe átmászni egy kétméteres fakerítésen?!
Ekkor Éva is feltűnt mögötte.
– Jogunk van védeni a tulajdonunkat – közölte ridegen.
Fel sem fogták, mennyire sértik a magánéletemet.
Beperelhettem volna őket, de nem akartam hosszú, fárasztó jogi procedúrát. Nekem jobb ötletem támadt.
Felhívtam a barátaimat.
– Luca, mennyire szereted a színházat?
– Máris imádom ezt a beszélgetést – nevetett fel.
Csatlakozott hozzánk Peti, aki mesterien értett a speciális effektekhez, és Nóri, aki imádta a jelmezeket.
A következő hétvégén beindult a bosszú.
Szombat délután összegyűltünk az udvaromon, a lehető legőrültebb ruhákban. Én neonparókát, tüllszoknyát és egy búvárruhát viseltem.
– Készen álltok az év legnagyobb show-jára? – vigyorogtam.
Luca felvette az ufómaszkját.
– Adjunk nekik egy előadást, amit soha nem felejtenek el!
Eleinte csak szórakoztunk: táncoltunk, bohóckodtunk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Aztán elkezdődött a "dráma".
– Jaj, ne! – kiáltottam hirtelen, Lucára mutatva. – Megölték őt!
Peti drámaian felemelte a kezében lévő műanyag kést, amelyről ketchup csöpögött.
– Magának kereste a bajt!
Luca a földre rogyott, miközben „vér” terült szét körülötte.
Sikítoztunk, össze-vissza rohangáltunk, mintha tényleg egy bűntény zajlana.
– Hívjuk a rendőrséget?! – kiáltotta Nóri.
– Nem, el kell tüntetnünk a testet! – válaszoltam.
Aztán... csend.
A szomszéd ház függönye meglebbent.
– Láttak minket – suttogtam.
Pár perccel később egy autó ajtaja csapódott valahol.
Majd megszólaltak a szirénák.
– Kezdődik – sóhajtottam. – Mindenki befelé!
Berohantunk a házba, eltüntettük a "tetthelyet", és átöltöztünk hétköznapi ruhába.
Amikor a rendőrök bekopogtattak, mi nyugodtan üldögéltünk egy csésze tea mellett.
– Valami gond van? – kérdeztem ártatlanul.
A rendőr magyarázni kezdte, hogy erőszakos cselekményről kaptak bejelentést.
– Ó, az csak egy kis színjáték volt! – mosolyogtam. – Túl hitelesre sikerült?
A rendőr összevonta a szemöldökét.
– De… ezt hogy láthatta bárki? A kerítés elég magas.
Sóhajtottam.
– A szomszédaim kamerát szereltek fel, ami az udvaromra néz.
A rendőrök összenéztek.
Egy órával később a szomszédok kameráit leszerelték, és szép kis büntetést kaptak az illegális megfigyelés miatt.
Pár nappal később Éva és Lajos összepakolt és elköltözött.
Én pedig... visszatértem a paradicsomaimhoz.
